A versenyről

A verseny története, bemutatása

1994 őszén három speciális matematika tagozatos árpádos diáknak jutott eszébe, mi lenne, ha általános iskolásoknak matematikaversenyt rendeznének. Az ötlet mindenkinek tetszett, így hamar szervezni kezdték a versenyt Észak- Buda általános iskolái hatodikos tanulói számára.

A legnehezebb feladat a verseny nevének megválasztása volt; végül a gimnázium mellett lévő amfiteátrum nyomán az Amfiteátrum Kupa elnevezés mellett döntöttek a szervezők.

Az első verseny 1995. január 10-én volt, 34 iskola négy-négy hatodikos diákja részvételével. A második verseny óta iskolánként két 5. és két 6. osztályos tanuló alkot egy csapatot, a résztvevőket korosztályonként egyénileg és iskolai csapatonként értékeljük. Az előkészítés, a szervezés és a lebonyolítás nagy részét mindig a 11. osztályos speciális matematika tagozatos osztályok végzik Besnyőné Titter Beáta tanárnő irányításával az Árpád Gimnázium lelkes tanárai és diákjai segítségével.

A zsűri elnöke Mikusi Imre tanár úr, aki a feladatlapok fő kitalálója.

A versenyzőknek 75 perc alatt egyénileg kell megoldaniuk a feladatokat. Amíg a javítás folyik, amelyet a gimnázium magasabb évfolyamú és volt diákjai végeznek tanári felügyelet mellett, a versenyzők érdekes természettudományi bemutatókon, játékos foglalkozásokon vehetnek részt. A nap végén pedig izgatottan vehetik át az értékes díjakat. A csúcspont az Amfi Kupa átadása, amely egy vándorserleg, amit a legeredményesebb csapat iskolája őrizhet egy éven át.

A verseny két oldalról nagyon hasznos. Egyrészt az 5-6. osztályos tanulóknak nyújt egy aktív és szórakoztató délutánt. Másrészt a gimnázium diákjainak nagy lehetőség, hogy kipróbálják magukat, mit jelent egy ekkora rendezvény előkészítése, lebonyolítása. A diákok aktivitását mutatja, hogy a szervezők létszáma közel 200 fő, a gimnázium diákjainak harmada.

Besnyőné Titter Beáta

 

A fenti cikk az 50. Rátz László Vándorgyűlésre készült "Cserepek a magyarországi matematikai tehetséggondozó műhelyekből" című kiadványban jelent meg.

Mikusi Imre tanár úr nyugdíjba vonulása óta, a feladatlapok összeállítását, a verseny irányítását Besnyőné Titter Beáta tanárnő végzi. Munkáját a matematika munkaközösség és a főszervezők, a mindenkori 11. b osztály tagjai segítik.